Nemzetiségi tábor 2023
Német Nemzetiségi Nyári Tábor Isztiméren 2023
NTAB-KP-1-2023/1-000061
Isztiméri Német Nemzetiségi Tábor
2023.07.03- 2023.07.07-ig
Szakmai beszámoló
A Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága megbízásából a Bethlen Gábor alapkezelő Zrt., mint támogató nyílt pályázatot hirdetett nemzetiségi táborok2023.évi költségvetési támogatására. A pályázati kiírás célja a tanulók anyanyelvi nyelvismeretének bővítése, a nemzetiségi népismeret részét képező anyaországgal nyelvnemzettel kapcsolatos történelmi, földrajzi, néprajzi, kulturális ismereteik fejlesztése, a teremtésvédelem érdekében végzett tevékenység támogatása, hagyományőrzés vagy hitéleti tevékenység. Az 5 napos tábort minimum15 fő tanulói létszámmal lehetett megtartani.A délelőtti programot, játékos formában kialakított ismerkedéssel kezdtük.A játék lényege egymás keresztnevének, pozitív tulajdonságának megismerése és megjegyzése volt. Ezzel megalapoztuk a táborunk jó hangulatát, ez adott ötletet a gyerekek számára, egy táborzászló készítéséhez. Szerették volna szimbolizálni rajta a résztvevők keresztnevét, a meghirdetett és várva várt programjainkat. A gyerekek nagy örömmel és lelkesedéssel állták körbe a zászlót, hiszen mindenki kreatív alkotását és nevét írhatta fel a zászlóra, zsírkréta, vízfesték,filctoll, színes ceruza segítségével.
A csapatépítő játékok, csapatversenyek szervezésével, a célunk közösség építés, kapcsolatépítés,összetartozás erősítése volt. A gyerekeknek élmény volt megismerni kortársaikat játékos formába,ezáltal fontos információkat gyűjteni egymásról.Tízórai után a játékos, zenés, táncos német óra volt Pittnerné Zita tanárnővel, amit a gyermekek nagyon élveztek.Ebéd után Angeli Pálné Veronka néni, a település egyik legidősebb lakója a régi időkről mesélt,például arról, milyen volt az Ő idejében iskolába járni és milyen szórakozási lehetőségek voltak akkora fiatalok számára. Az idősebb generációt képviselő Veronka néni és Fiedlerné, Aranka néni, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke további anekdotáival, családi és iskolai történeteivel,folytatódott a délutáni programunk.A gyerekek kérdéseket tettek fel és az előadók is szívesen emlékezetek vissza a múltra. Veronka néni és Aranka néni színvonalas, érdekes történetei maradandó élményt nyújtott a résztvevőknek.
A délutáni program Ódor Gábor Guttamási Lovasudvarában folytatódott Guttamásiban. A gyermekek lovagolhattak, ismerkedtek a lótartás fontos feladataival, majd Gábor rögtönzött egy bemutatót akadályugratásból.
A tízóraiztatásban, uzsonnázástatásban és az ebédeltetésben, két nagyon szorgalmas,gyermekcentrikus, ügyes, közösségi önkéntes munkát szívesen végző középiskolás, Rudolf és Bálint segédkezett.
Tábor 2.nap
Reggeli után a gyerekek két csoportban elindultak a „Falu Túrára”. Az első állomás az orvosi rendelővolt, ahol sok mindent láthattak és tanulhattak a gyerekek. Csupa hasznos dolgokat mutatott nekik Kovács Józsefné Reni és Angeli Józsefné Erzsike. Volt kötözés, vérnyomásmérés és szemvizsgálat.
Ezt követően a Hadtörténeti gyűjteményt tekintették meg a gyermekek. Érdekes történeteket hallhattak Jóba Endrétől, a gyűjtemény tulajdonosától. Régi katonaruhákat, fegyvereket, jelvényeket és csupa érdekes dolgokat láthattak a gyűjteményben.
A harmadik állomás a Polgármesteri Hivatal volt. Itt Gömbösné Rostaházi Judit polgármester asszony látta vendégül a csapatokat. Kipróbálhatták a polgármesteri széket, és hozhattak néhány számukra „fontos döntést”
Az utolsó állomás Isztimér egyik legszebb, legértékesebb épülete a Szent Anna római katolikustemplom volt, ahol Fiedlerné Aranka az Isztiméri Német Nemzetiségi Önkormányzat elnök asszonya mesélt a templom történetéről. A nemrégiben felújított orgonát Borbély Bálint szólaltatta meg a vendégek kedvéért.
Ebéd után kézműves foglalkozás volt. Papp Barbarával, a helyi keramikussal agyagozhattak a gyerekek, amely olyan nagy sikert aratott, hogy a sorra készült csodás alkotásokat alig győztük a szárító asztalon elhelyezni.A Nyugdíjas klub tagjaival, Staudingerné Aranka néni irányításával készíthettek papírból díszeket.Sági Évával méhecskéket és katicabogarakat kreáltak a gyermekek.
A nap végére még belefértek a nemzetiségi játékok is. Régi helyi sváb játékokat próbálhattak ki a gyerekek Aranka iránymutatásával. Ilyen volt például a snúrozás, pilinckézés. Ebbe a játékba a táborvezetők is szívesen beszálltak. A gyermekek a hagyományőrző népi játékokat kipróbálták,elsajátították, az elnök asszony útmutatásai mellett, az új játékok megtanulása élményekhez juttatta a táborozókat.
Tábor 3.nap
A reggeli érkezés után az egész csapat rajzolt. Az idén 10. alkalommal tartottuk meg a német nemzetiségi tábort. Fiedler Albertné Aranka néni ez év júniusában ünnepelte 70. születésnapját.Ezek a táborok évről-évre nem jöhettek volna létre, ha ő és a képviselő-testület nem pályázik és szervezi meg a gyerekeknek ezt a hetet. Ezért hát arra gondoltak a táborvezetők, hogy a csapattal közösen köszönjék meg neki ezekben az években végzett munkáját.Sok gyermeknek szereztek ezek a napok nagyon jó élményeket, sokan közülük már felnőttek és segítőként tevékenykednek a most kisebbek körül, mint Rudi és Bálint is. A rajzokat könyvformába kötöttük, volt ajándék torta és tűzijáték, minden, ami ilyenkor elengedhetetlen kellék.A meghatódása tetőfokára hágott. Nagyon kedves egy óra volt.Majd a Móri Rendőr főkapitányságról érkeztek rendőrök, akik először helyszíneléskor használt mérőeszközöket mutattak be. Közlekedési táblák felismerése és megismerése volt a cél a kirakható kockák használatával. A gyerekek érdeklődve állták körül a rendőrautót és a nagy rendőrmotort.Felvehették a sisakot és a pajzsot. Felülhettek a motorra, kicsik és a nagyobbak is kipróbálhattak mindent, amit a rendőrök biztosítottak számukra. Sok hasznos dolgot hallhattak, kérdezhettek bátran, a rendőrök készségesen válaszoltak a feltett kérdésekre, majd rendőri irányítás mellett közlekedhettek a betonos placcon a saját közlekedési eszközeikkel.Ebéd után Neumann Márti tanárnő játékos németórát tartott kint a hűs fák alatt, a fűben, körben ülve verseltek és szójátékokat játszottak a táborozók.Majd Áprily Géza jött el a gyerekekhez, zenés interaktív előadásával. Nagy öröm volt számunkra,hogy az előadóművész elfogadta meghívásunkat az isztiméri német nemzetiségi táborába, aki olyan előadó, hogy könnyedén be tudja a gyermekeket vonni, az önfeledt zenélésbe, a mese, a történetek előadásába, a német nyelvű kultúra ápolásába.
Ismerkedhettek a gyermekek a német nyelven színekkel, foglalkozásokkal, mondókákkal és versekkel, majd népi hangszerekkel, sőt ki is próbálhatták, aminek nagy sikere volt, hiszen szerepelhettek az előadásban, mint igazi zenekar.A jól ismert német dalokon kívül, kevésbé ismerteket is meghallgathattak. Hangszereket foghattak,közösen zenéltek a művésszel. A jódlizás művészetét is láthatták és hallhatták a gyermekek Áprily Gézától. Nagyon köszönjük az előadást és szeretnénk a művészt máskor is meghívni, hiszen a gyerekek nagyon megszerették interaktív műsorát.
Tábor 4.nap
Autóbuszos kirándulós nap volt. Először Bakonynánán álltunk meg a Német Nemzetiségi tájháznál.A ház gondnoka Simonné Rummel Erzsébet, a Bakonynánai Német Nemzetiségi Önkormányzatelnök asszonya érdekes történeteket mesélt a ház múltjáról, régi eszközök, bútorok és könyvek gyűjteménye között. A gyerekek érdeklődve hallgatták Erzsi nénit, kérdéseikre kielégítő választ kaptak tőle.
A tízórai után elindultunk Bakonyszentlászlóra a kalandparkba. Nagyon ügyesen és fegyelmezetten viselkedtek a gyerek. A pályákat könnyen teljesítették, ki-ki a maga szintjén. Csúsztak és lógtak néhányan több méter magasban.
Ebéd után Csesznek volt az úti cél. Felmentünk a dombtetőre, egyenesen a várba, ahonnan nagyon szép panoráma tárult elénk. Hazafelé vezető úton megálltunk a Csesznek egy remek fagyizójánál fagyizni.
Tábor 5. nap
A tábor utolsó napján a német nemzetiségi gasztronómiával ismerkedtek a táborozók. A nyugdíjasklub és a nemzetiségi kórus tagjai sokféle rétest sütöttek a gyerekekkel, így volt túros, mákos,darás, káposztás.
Amíg sült a rétes Éva néni sorversenyt szervezett. Jó móka volt a számháború és a mocsárjárás is felejthetetlen lett. Aszfaltrajzversenyen remek alkotások készültek, hulahoppkarika versenyen kiemelkedő eredmények is születtek.
Még délelőtt megérkezett Anton, a bűvész, aki nem csak a gyerekeket varázsolta el, tartalmas interaktív előadását a gyermekek és felnőttek is nagy tapssal jutalmazták.
Ebéd után rajzoltak a táborozók. Feladatuk az volt, hogy a legkedvesebb tábori élményüket rajzolják le. Sokan a kalandparkos napot választották, de volt olyan is, aki minden napról egy pillanatot rajzolt le. A tábor végén díjaztuk ezeket a munkákat is.Ekkorra már elkészült a rétes, melyből jutott bőven mindenkinek. A közös ebéd és rétesfogyasztás után a díjak kiosztására került sor. A táborozás alatti versenyek értékelése (rajz, vetélkedők,sorversenyek, német nyelvi versenyek, kreatív alkotás, snúrozás, pilinckézés), a jutalmak átadása történt meg. Mindenki jó és sikeres volt valamiben. Az eredményhirdetést követően Fiedlerné Aranka és Váraczki Enikő is mindenkinek megköszönte a munkáját.A tábor végén a gyerekek bulizhattak egy jót. Volt zene, tánc és jókedv a végére...A buli, és a fergeteges hangulata, a lufikkal a tetőfokára hágott. Nagy ölelésekkel búcsúztunk a gyerekektől késő délután.
A sok látnivaló, élmény, ismeretek, a falu történek megismerése, a hagyományok gyakorlása,ápolása a táborozók szeretetteljes fogadtatása, új élményekkel gazdagította a gyermekeket.Mindenki nagyon sok új ismerettel és tapasztalattal lett gazdagabb az egy hét alatt.Fotókon örökítettük meg minden gyermek legkedvesebb élményét, pillanatát és a táborzászlónkat.A jövőben is azért tevékenykedünk, hogy gyermekeinkkel, a jövő generációjával megismertessük a régi, helyi német hagyományokat megőrizzük a kultúrát és a szokásokat, hogy ők is majd egyszer ezt gyermekeiknek továbbadhassák.
Isztimér, 2023.08.13.
Váraczki Enikő
táborvezető, szociális munkás