IÖTE 2012

IÖTE 2012

Az Isztiméri Önkéntes Tűzoltó és Védő Egyesület életében ismét a változások dominálnak. A társadalmi és jogszabályi környezet változása miatt nekünk is meg kell újulnunk.

A feladatunk a tűzmegelőzési, tűzoltási és bűnmegelőzési tevékenységet folytatása maradt, azonban a katasztrófavédelemre, tűzoltóságra és a polgárőrségre vonatkozó törvények és egyéb jogszabályok miatt nevet kell változtatnunk és egy aktívabb egyesületi tevékenységet kell folytatnunk. A munkánk eddig nagyon szűk körben a köz számára szinte láthatatlanul folyt. A lakosság csak a szertár épülésén,

szépülésén, gyermek-, illetve falunapon, temetésen, focimeccsen láthatta az egyesület tűzoltó és polgárőr tagjait. Szerencsére káreseménynél ritkán kellett beavatkoznunk, de azt gondolom a feladatunkat teljesítettük. A Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal, illetve a Megyei Polgárőr Szövetséggel napi kapcsolatban állunk, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a riasztásnál a megyei ügyelet minden esetben értesített bennünket is. A káresemények helyszínén mindig megjelentünk, több esetben önállóan is.

 

A folyamatos és szervezett polgárőr-járőr szolgálattal sikerült megakadályozni a nagyobb lopások és egyéb bűncselekmények elkövetését. Bár itt szükség lenne nagyobb aktiválásra, hiszen több szem többet lát. Fontos lenne a „SZEM” - Szomszédok Egymásért Mozgalom kiszélesítése is.

 

Ahhoz hogy javainkat és szeretteinket biztonságban tudjuk nem elég más segítségére várnunk, magunknak is meg kell tennünk a tőlünk elvárhatót. Ezeknek a tényeknek az apropóján szeretnénk megszólítani a településeinken élő, oda haza látogató, a „köz javára tenni akaró” személyeket, akik tevőlegesen is részt kívánnak venni a tűzoltási és bűnmegelőzési feladatokban.

Kérjük, hogy keressenek meg minket, akár személyesen, akár a Polgármesteren keresztül.

Ne feledjük, minden tűz kis tűzzel kezdődik, amelyet egy személy is (akár gyermek, akár fehérnép) le tud locsolni, el tud oltani vagy értesíteni tudja a tűzoltókat.

A bűnmegelőzés területen pedig mindannyiunknak az érdeke, hogy ne csak a sajátunkat, hanem a másét, a köz vagyonát is tartsuk szemmel.

                                                                                                          Tisztelettel: Nemes János ÖTE Elnök