Avar és kerti hulladék égetése

 

Tisztelt Lakosság!

Isztiméren az avar- és kerti hulladék égetését március-április valamint október-november hónapokban, keddi napokon 08:00-19:00 óra, és szombaton 08:00-12:00 óra között lehet végezni, szélcsendes időben, a levegő tisztaságának, valamint a lakosság egészségének védelme érdekében.

  • Ezen időpontoktól eltérően, illetve ünnepnapokon az avar- és kerti hulladék égetése tilos.
  • A megjelölt időszakban sem végezhető égetés az Agrárminisztérium által rendeletben meghatározott tűzgyújtási tilalom idején, valamint, ha a katasztrófavédelmi, valamint az erdészeti hatóságok tűzvédelmi okok miatt azt tiltják.
  • Az avart és kerti hulladékokat elsősorban komposztálással kell kezelni.
  • Az égetés során a helyben (telken belül, illetve azt határoló közterületen) keletkezett avar és kerti hulladék semmisíthető meg. Az égés folyamatának gyorsítására légszennyező vagy bűzös segédanyag nem alkalmazható.

Buszmenetrend változás

volanbusz-logo.png

A Volánbusz tájékoztatása szerint 2022. november 5-től Isztiméren változik a buszmenetrend.

8086 Székesfehérvár – Iszkaszentgyörgy – Kincsesbánya – Bakonykúti – Isztimér

A 6:25-kor Isztimérről Székesfehérvárra közlekedő járat 5 perccel korábban, 6:20-kor indul.

A 8:40-kor Székesfehérvár, Autóbusz-állomásról Isztimérre közlekedő járat meghosszabbított útvonalon jár: a Székesfehérvár, Vasútállomástól indul 8:30-kor.

Forrás: www.volanbusz.hu/hu/hirek/39643-menetrendi_valtozasok_november_5_tol

 

Idegenek falunkban

Tisztelt Lakosság!

A településen ez időszakban sok idegen tartózkodik. Ügynöki munkával, lomtalanítási feladatok ígéretével. Kérjük Önöket, fokozott óvatossággal engedjék be őket az ingatlanukba. Ilyen esetben jó, ha nem tartózkodnak egyedül, főként idősebb lakosaink, ezért kérjük figyeljünk egymásra.

Előzzük meg az ilyen helyzeteket, legyünk gyanakvóbbak és óvatosak! Gyanús esetben hívják a 112-t, illetve körzeti rendőrünket Zsédely Józsefet +36 20 272 4131 telefonszámon.

 

Kétkukás hulladékgyűjtés

deponia.jpg

Októberben ISZTIMÉREN és GUTTAMÁSIBAN is bevezetésre kerül a kétkukás hulladékgyűjtési rendszer!

Azok részére, akik rendelkeznek hulladékszállítási közszolgáltatási szerződéssel, térítésmentesen kiosztásra kerül egy darab 120 literes gyűjtőedény.

Tájékoztató az elkülönített hulladékgyűjtésről

Tisztelt Ingatlantulajdonos!

Kérem olvassa el az alábbi tájékoztatót arról az új hulladékgyűjtési rendszerről, amely hamarosan az Ön ingatlanát érintően is bevezetésre kerül:
A 385/2014. Kormányrendelet előírása szerint kötelező a háztartásokban keletkező hulladékot a keletkezésükkor külön gyűjteni, szelektálni, válogatni. Ehhez az alábbiakban kívánunk segítséget nyújtani.

Ne a lefolyóba!

A használt sütőolaj erősen környezetszennyező anyag.

Ha élővízbe kerül, súlyosan károsítja az élővilágot, egy cseppje akár ezer liter vizet is beszennyezhet. Elégetni természetesen nem szabad, mert a füstje is légszennyező, rákkeltő.

Isztimér Község Önkormányzata a környezetvédelem jegyében gyűjtőpontot jelölt ki, ahol a fehér, piros tetejű hordókba lehet elhelyezni, beleönteni a használt sütőolajat. A jelenleg működő étolaj gyűjtőpont:

Isztimér Községháza udvara: Köztársaság u 77.

Eboltási kötelezettség

Az ebek veszettség elleni védőoltásának beadatása továbbra is a kutya tartójának kötelessége.
Az állattartó köteles minden három hónapos életkort elért ebet 30 napon belül veszettség ellen saját költségén magán-állatorvossal beoltatni, az oltást 6 hónapon belül megismételtetni, majd ezt követően a kutyát évenként veszettség ellen beoltatni. Az oltatási kötelezettség elmulasztásakor az állat tartójával szemben bírság is kiszabható.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a 81/2002. (IX.4.) FVM. rendelet értelmében 2003-tól kötelező az ebek féregtelenítése, mely a védőoltás beadásának feltétele.

 

Kapcsolódó cikkek