Négy falu kul-túra - Isztimér

 20230916_Negy_falu_kultura_Isztimer_04.jpg

A "Négy falu kul-túra" programsorozat első helyszínének Isztimér adott helyet szeptember 16-án szombaton. A gyönyörű napsütéses, kora őszi napon Isztiméren a buszfordulónál gyülekeztünk. A helyiek mellett Csórról, Iszkaszentgyörgyről is érkeztek érdeklődők.

A Jézus Szíve kápolnához sétáltunk a Szőlőhegy felé, ahol Stohl Anna a "szent asszony", Isztimér híres szülöttje által építtetett kápolnát tekintettük meg. A kápolna történetét Vargáné Szala Veronika mondta el. Ezt követően a Református Templomot néztük meg, ahol Deákné Gyöngyi mesélt az épületről, és az isztiméri református közösségről.

A Hadtörténeti Gyűjteményről Jóba Endre távollétében Heitmár Béla mesélt érdekes történeteket. A katolikus templom előtt megtekintettük a Bory Jenő által készített I. és II. világháborúban elesettek emlékére állított szobrot, majd a 2018-ban felavatott Kitelepítési emlékműnél álltunk meg egy pillanatra.

Államalapítás és Új kenyér ünnepe 2023.08.20

20230820_Allamalapitas_unnepe_01.jpg

"Szent István erős volt és bátor. Tudta mit akar, kitartott és megharcolt kitűzött céljaiért. Igen, erős alapokra, erős sziklára építkezett. Nem volt könnyű. Nekünk is erősnek és bátornak kell lennünk. Szent István sem volt egyedül. Mi sem vagyunk egyedül.
Legyen példa Szent István bátorsága mindannyiunknak."

Augusztus 20-án nemzeti ünnepünkön az államalapító Szent István királyunkra emlékeztünk Isztiméren. A megáldott új kenyeret Gömbösné Rostaházi Judit polgármester asszony és Fiedler Albertné elnök asszony vágta fel és osztotta szét a jelenlévők között.

 

III. Uzsonna piknik

20230808_III_Uzsonna_piknik_01.jpg

Idén már harmadik alkalommal került megrendezésre az isztiméri uzsonna piknik. Szintén hagyomány már, hogy ilyenkor látjuk vendégül Krauchenwies delegációját. Az idei különleges alkalom volt, ugyanis Jochen Spieß - aki Isztimér díszpolgára is egyben - 24 év után átadja a polgármesteri székét szeptembertől Krauchenwiesben. Ebből az alkalomból Isztimér Község Önkormányzata, az Isztiméri Német Nemzetiségi Önkormányzat, a helyi civil egyesületek valamint azokkal a helyi lakosokkal, barátokkal, akik számára fontos ez a kapcsolat, fogadással, műsorral készültünk a Tűzoltószertár mellett a Hársfák alatt.

Guttamási Lovasudvart elöntötte az esővíz

 20230606_Guttamasi_Lovasudvart_elontotte_az_esoviz_02.jpg

2023. június 6-án a felhőszakadás következtében hirtelen lezúduló esővíz ismét elöntötte a Guttamási Lovasudvart. A nagy mennyiségű, gyorsan érkező csapadékvizet nem tudta elvezetni az erre kialakított vízelvezető árok, ezért a farm középső részén hirtelen emelkedni kezdett az összegyűlt csapadékvíz. Víz alá került részlegesen az állatok tartására szolgáló karámok egy része és a lovasudvar vízellátásáért felelős kút aknája is. A megemelkedett vízszint elöntéssel fenyegette az áramellátó kapcsolószekrényt.

A tulajdonos Ódor Gábor riasztotta az isztiméri tűzoltókat, akik a nemrégiben kapott tűzoltóautóval vonultak a kárhelyhez. Ódor Gábor - aki maga is a Tűzoltó Egyesület tagja, - Gömbös Péter guttamási tűzoltóval együtt sikeresen elhárították a kárt az elektromos zagyszivattyúval, mondta el Nemes János tűzoltóparancsnok.

 

Krauchenwiesi látogatás 2023.

20230603_Krauchenwiesi_latogatas_01.jpg

Viszlát Krauchenwies! Várjuk a következő találkozást!  
Felejthetetlen hétvége volt, amely ismét hozzájárult a testvértelepülési kapcsolat megerősítéséhez. Köszönet a vendégszeretetért!

Auf Wiedersehen Krauchenwies! Wir warten schon auf die nächste Begegnung!
Es war ein unvergessliches Wochenende, welches erneut zur Verstärkung unserer partnerschaftlichen Beziehung beigetragen hat. Vielen Dank für Eure Gastfreundschaft!

GasztroVÁRLAK - I. Kemencés rétese - Ofenstrudeltag

20230520_GasztroVarlak_01.jpg

Gyönyörű napsütéses napon ISTENI finom rétesek készültek Zsuzsa és családja udvarában. Az Isztiméri rétes készítésének fortélyait leshették el és kóstolhatták meg az érdeklődők, tették mindezt jó hangulatban a szépen gondozott udvarban. A bemelegített kemencében megsült rétesnek nem volt párja. Sorra keverték, dagasztották, nyújtották és töltötték a résztvevők a rétest.  A legelső adagot a Nyugdíjas Klub tagjai készítették el, majd egymás után  minden fázist kipróbálhattunk.

Köszönet Zsuzsának és családjának, hogy egész nap mosolyogva, lelkesen fogadtak Bennünket, köszönet a Nyugdíjas Klub tagjainak, hogy megmutatták az isztiméri rétes készítését, a Német Nemzetiségi Önkormányzatnak és Isztimér Önkormányzatának támogatását. Aki ma nem evett a rétesekből, sajnálhatja, de ígérjük, lesz még rá alkalom!

Kapcsolódó cikkek