Keresztelő Szent János templom

Guttamási saját templommal büszkélkedhet, amelyet nagyon régen, 1811-ben építettek és Keresztelő János tiszteletére szenteltek fel. A templomot átépítették, amit a bejárat felett kőbe vésett 1869-es évszám jelez. A gazdag belső festések a védőszent életéből kiragadott jeleneteket ábrázolják, amelyek Kurucz Mihály alkotásai. 1987-ben restaurálásokat végeztek, ezért még most is jól kivehetők a csodálatos freskók részletei.

A templom orgonájának már csak a doboza utal arra, hogy valamikor egy teljes értékű orgona hangszer zengte be a templomot. A sípokat valószínűleg a háború ideje alatt vitték el.

A templomba járók látják el a sekrestyési feladatokat, és őrzik a település hagyományait. Az egyik ilyen hagyomány, hogy temetéskor keresztet visznek körmenettel a templomból a temetőbe.

Minden hónap első szombatján 15:00 órakor tartanak szentmisét vagy igeliturgiát, érdeklődni a bodajki plébánián lehet.

 

2023

Képeket készítette: Borbély Bálint

 


 

2014

 

Kapcsolódó cikkek