Közalapítvány ülés 2010.09.06
Jegyzőkönyv
Az Isztimér Községért Közalapítvány Kuratóriumának
2010. szeptember 6-i üléséről.
Az ülés helye: Isztimér, Köztársaság út 77.
Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint
Napirend:
- isztimér-Gányás árok felújítása
- Egyebek
Napirend előtti esemény
Szabó Gábor kuratóriumi elnök:
Üdvözölte a jelenlévőket, és megállapította, hogy a kuratórium határozatképes, mivel mind a 3 fő jelen van. A kuratórium ülését megnyitotta. Javasolta a meghívóban közölt napirendi pontok tárgyalását, mellyel a kuratórium tagjai 3 igen szavazattal, ellenvélemény és tartózkodás nélkül egyetértett.
- 1. napirendi pont
Isztimér-Gányás árok felújítása
Szabó Gábor kuratóriumi elnök:
Tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a gányási üdülőtulajdonosok szeretnék kitisztíttatni a területen lévő árkot, ami a csapadékos időjárás miatt feliszapolódott. A munkákra kértek be árajánlatokat és megszervezték a tulajdonosok körében az adománygyűjtést is – előzetes szóbeli egyeztetés alapján. Az 500 m-es árokszakasz karbantartása kb. 130 ezer forintba kerülne, amennyiben a megfelelő összeg összegyűlik. Arról kellene dönteni, hogy a munkát az alapítvány megrendeli-e a szükséges fedezet rendelkezésre állása esetén.
Fiedler Albertné polgármester:
Elmondta, hogy az önkormányzat segítséget nyújtott a tulajdonosok összefogásában, az ingatlan-nyilvántartás adatai alapján. A kivitelezésre pénzeszközzel nem rendelkezik, erre a településrészre külön adónem nem vethető ki. Szerencsésnek tartaná, ha az alapítvány fel tudná vállalni a munkálatok lebonyolítását – segítséget nyújtva ezzel a szervezést felvállaló tulajdonosoknak.
Angeli József kuratóriumi titkár:
Úgy gondolja, hogy amennyiben ezzel az alapítvány segítséget tud nyújtani, úgy célszerű lenne vállalni a lebonyolítással járó feladatokat.
Miután kérdés, hozzászólás nem hangzott el, Szabó Gábor elnök szavazásra bocsátotta az Isztimér-Gányás ároktakarításra benyújtott árajánlat elfogadására vonatkozó előterjesztést.
Az Isztimér Községért Közalapítvány 3 igen szavazattal, ellenvélemény és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:
Isztimér Községért Közalapítvány
2/2010. (IX. 6.) sz. határozata
az Isztimér-Gányás területén található árok karbantartásáról
Isztimér Községért Közalapítvány Kuratóriuma a megrendeli az Isztimér-Gányás területén található 500 m árok karbantartását 5.500,- Ft/óra + Áfa vállalási áron, megközelítőleg 130.000,- Ft + Áfa összegben a VÁ-VE Bt. (Súr, Táncsics u. 17.) árajánlata alapján.
Határidő: 2010. december 31.
Felelős: elnök
- 2. napirendi pont
Egyebek
Fiedler Albertné polgármester:
Kérése, hogy a Baba-Mama klubot az idén is támogassa az alapítvány, mivel a tavaly elkezdett Betlehemet szeretnék bővíteni újabb figurákkal. A munkát önszorgalomból végzik, az anyagköltséget kellene részükre megtéríteni, ami 10-15 ezer forint körüli összeg lesz.
Az Isztimér Községért Közalapítvány 3 igen szavazattal, ellenvélemény és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:
Isztimér Községért Közalapítvány
3/2010. (IX. 6.) sz. határozata
a községi Betlehem bővítésének támogatásáról
Isztimér Községért Közalapítvány Kuratóriuma biztosítja a községi Betlehem bővítésének anyagköltségét maximum 15.000,- Ft összeggel, melyet a Baba-Mama klub képviselője részére megelőlegez, utólagos elszámolással.
Határidő: 2010. december 31.
Felelős: elnök
Miután egyéb kérdés, hozzászólás nem hangzott el a kuratórium elnöke megköszönte a megjelenést, az ülést bezárta.
Kmf.
Szabó Gábor Kovács Edit
Elnök jegyzőkönyvvezető